Bacsó Péter: A tanú (antikvár)

Bacsó Péter
A Tanú

„Nincs mit tenni – mondja PELIKÁN.

– Kinyírjuk Dezsőt. – Gizi elbúsúl, könnycsepp jelenik meg a szeme sarkában: – Muszáj? – Pelikánnak megtódul a vére.

Még ez a lány is az érzelmeset játssza?

Odavágja elé az asztalra a húsjegyeket.

– Vagy panírozd be ezeket!

– A konyhában ott a többi gyerek is.

Az egyik felkapja szép, színes papírokat, és földobja a levegőbe. Nagy, színes papírpillangók röpködnek, lassan leereszkednek a földre, a kölykök nézik, nagyokat nevetnek.

Pelikán szótlanul figyeli a gyerekeit, aztán leül. Vészjóslóan mered maga elé.

– Nincs mit tenni. Kinyírjuk a Dezsőt.

– Gizi szavát alig hallani: – Szegény Dezső.

– Meg kell halni neki – mondja ki az ítéletet Pelikán.

– Most?

– Éjjel.

Sokára jön meg az este. Pelikán üvegezett verandán ül, s várja, hogy gyűljön a sötét. A túlsú partról harangszót hoz a szél. Aztán csönd, és végre fekete éjszaka. Pelikán föláll, bemegy a konyhába, félretolja a kecskelábú asztalt. Felemeli az alatta levő csapóajtót, az asztalról fölmarkol egy villogó, kajla kést, és leereszkedik a pincébe. Gizi még utánaad egy nyugtalanul lobogó viharlámpát…”

Használt könyv - Minőség: 4/5